Andy szemszöge
Lola szemeiből záporoztak a könnyek. A minimális lámpafénynél is jól látható volt a bíborvörös vér. A padón kisebb tócsa folyt ki egy férfi testéből. Hátulról átkarolva elfordítottam Lolát, hogy ne nézze tovább a haldokló testet. Juliet kezében egy szintén véres kés volt. Arcán vágások feltűnősködtek. A banda többi tagja hívta a zsarukat és a mentősöket.
- Shh...Figyelj rám! Ashék elintézik a dolgokat, te gyere fel velem, szedd rendbe magad és nyugodj meg. - suttogtam a zokogó lány fülébe mondataimat.
- Miért pont velem történik ez meg? - sírta elhaló hangon.
- Azért, mert Isten tudja, hogy erős vagy, és kiállod ezt a próbát! - vittem fel kézben a lépcsőn.
Benyitottam a szobájába, és vizes törölközővel hűsítettem arcát.
- Andy... - vett egy mély levegőt - Ha elmentek...én hogyan vészelem át ezt az időszakot? - tette fel azt a kérdést, amire én sem tudtam a választ.
- Magam sem tudom Lola. Hidd el, én segítek mindenben! Ha nem lenne muszáj el sem mennék mellőled egy percre sem! - furtam tekintetemet az övébe. - Egyet kérek, ne sírj! Én itt vagyok neked. Mi melletted állunk mindenben! - öleltem meg.
Ezio szemszöge
Életem legnagyobb baklövését követtem el azzal, ahogy viselkedtem Lolával. Mikor úgy kiakadtam rá, összecsomagoltam, és a legelső géppel a szüleimhez repültem Velencébe. Mondhat bárki bármit, de annak ellenére ahogy legutóbb bántam azzal a szerencsétlen párával felháborító...
Juliet szemszöge
Éjfél felé csörömpölést hallottam a konyhából. Lementem, majd óvatosan és nesztelenül belestem az ajtófélfánál. Egy maszkos, fekete ruhába öltözött férfi matatott a fiókokban. Akaratlanul is egy óriási kést fogtam magamhoz.
- Ki vagy te?! Mit akarsz tőlem? - kérdeztem.
- Ékszerek, pénz bármi ami jó budát hoz rám! - suttogta.
- Miért adnám oda? - vágtam rá. Ő is rántott egy kést és erősen neki lökve a konyhapultnak vágásokat ejtett rajtam. Nem engedtem el a magamhoz vett "fegyveremet". Hirtelen a nyakába mélyesztettem a pengét, amiből fröcskölt ki a vér. A fájó ponthoz kapott a támadóm, és pár másodpercen belül a padlón terült szét.
***
- Asszonyom, kérem mondja el mi történt! - lépett elém egy rendőr.
- Az egész úgy kezdődött, hogy...
Lola szemszöge
Lesokkolt...A kép ahogy láttam anyámat és a haldokló férfit. Mintha nem is a szülőm lenne. Mintha egy idegen lenne a félhomályban, aki hidegvérrel gyilkol.
- Andy, nagyon, nagyon félek.
- Így nem vagy biztonságban egyedül. Mondanám, hogy gyere el velünk, de nem tudnánk rád fordítani annyi időt és energiát, hogy jól érezd magad. - nézett rám kék szemeivel.
- Ezek után mi fog történni? Nem szeretnék egész nyáron a bíróságra járni. Csak 17 vagyok! - buggyantak ki újabb könnyek.
- És ha a szüleim eljönnek hozzád?
- Miért ugráltatnád őket feleslegesen. Ha nem vesztem volna össze Ezióval, akkor hozzá mehetnék.
- De mégis összekaptatok. Megmondom apáméknak, hogy a legközelebbi géppel jöjjenek ide. Anya majd segít a ház körül, apa pedig az ügyeket intézi. Na? - vette ki a zsebéből a telefont.
Kopogtattak. A srácok léptek be halk "Szabad!" szavamra. Nem mondtak semmit. Arcukról lefagyott a mosoly, szemük alatt karikák éktelenkedtek. Hosszasan öleltek meg egyszerre és halom >sajnálom< szavakkal "nyugtattak".
- Mi történt? - kérdeztem.
- Bevitték kihallgatásra. Eljárás indulhat ellene.
Egy hónappal később
A tárgyalások fele már lezajlott. Anya testi sértés, illetve halál okozása miatt 15 hónapot kaphat. Egyenlőre. Andyék a turné utolsó heteit róják, én pedig a szüleivel vagyok itthon. Amy és Chris nagyon kedvesek, sokat segítenek mindenben...Ezióval Isten tudja mi van, nem hívott szerencsére, és nyilván én sem kerestem őt.
- Lola, elmegyek bevásárolni a vacsorához, eljössz velem? - pihentette kezeit a vállaimon Amy.
- Persze! - mosolyogtam szomorúan. Nagyon megviselnek ezek a dolgok. Bár nincs valami fényes kapcsolatom az Olasszal, már eszméletlenül hiányzik a hangja, az illata, az ölelése, a mosolya és a szavai.
Felvettem a cipőmet, majd a felhajtón parkoló kocsiba ültem. Amy is hamarosan megérkezett, és elindultunk.
- Beszéltem Andyvel. Azt mondta nagyon hiányzol neki, és várja, hogy újra láthasson.
Elmosolyodtam e szavak hallatán.
***
Éppen segítettem a pót anyumnak főzni, mikor felcsendült életem zenéje a rádióban. Mindig is szerettem a Guns 'N' Roses-t, és épp a Sweet Child O' Mine felejthetetlen dallamai szólaltak meg. Feltekertem a hangerőt és teli torokból üvöltve énekeltünk Amyvel. Hosszú hetek után először most éreztem igazán jól magam.
- Hölgyeim! Mi ez a nagy rendbontás? - lépett be Chris a konyhába nevetve, túlkiabálva a hangos zenét.
- Csak szórakozunk munka közben... - tárta szét a karjait Amy.
- Akkor elrabolnám a segítségedet egy pillanatra! - vett fel a vállára "apa", és eredetileg anya-ideiglenesen az ő-irodájába vitt.
- Nos, miért hoztál ide? - vontam kérdőre.
- Egyszerűen nem tudom tovább nézni, hogy ekkora tuda.... - kezdett bele, ám gyorsan félbe szakította a telefonom csörgése.
- Szia Andy! - mosolyogtam, fel-alá járkálva a szobában.
- Lola! Nagyon örülök, hogy boldognak hallak. Minden rendben? Hogy vagy?
- Igen, rendben minden, én jól vagyok, a szüleid is tök jó fejek! - ujságoltam.
- Hamarosan találkozunk újra!
- SZIA LOLA! ÜDVÖZLÜNK INNEN...Honnan is Jinxx? - üvöltötte Ash.
- Németország... - sóhajtott CC, Jinxx helyett.
- NÉMETORSZÁGBÓL! - fejezte be a mondatát Ashley.
- Egy óra múlva fellépés. Ahogy elnézem vannak már bent a csarnokban kisebb-nagyobb tömegek.
Hirtelen éles sikoltást hallottam, az amúgy is hangos előzenekar mellett.
- Örülök Andy! Majd beszélünk még! Sok sikert! - búcsúztam.
- Jók leszünk! Szeretlek titeket! Vigyázzatok magatokra!
- Ti is! - raktam végül le a hosszas elköszönések után.
- Mit is akartál mondani? - fordultam vissza Chrishez.
-Semmi érdekeset. Csak hogy fejlemények vannak. Lehet nem 15 hanem csak 10 hónapot kap anyukád. - vázolta fel a jelenlegi helyzetet.
- Az nagyszerű! - mosolyogtam.
Este skype-on beszélgettem még a srácokkal, majd várva, hogy a holnap jót hoz, álomra hajtottam a fejemet.
***
Egyedül voltam otthon, és filmet néztem. Már vagy órákkal ezelőtt megrendeltem a két pizzámat, de még mindig nem jött meg. Kezdtem feladni a reményt, hogy a mai nap megtölthetem a bendőmet egészségtelen kajával, mikor megszólalt a mennyek csengője. Magamhoz vettem pénzt és kinyitottam az ajtót.
- Meghoztam a pizzákat!
- ÁÁÁ ÚRISTEN! Végre itthon vagytok! - csimpaszkodtam Andyre, mint egy koala a fára. Micsoda hasonlat Lola! Azonnal Oscart neki! *Taps, taps* Black szorosan ölelt. Vagy ezer puszit nyomtam arcára olyan boldog voltam. Határtalanul boldog!
- Mégis miért törődsz velem ennyire? - szipogtam.
- Őszintén? Magam sem tudom. Szeretek önzetlen lenni. - mosolygott.
- Ami azt illeti sosem éreztem, hogy mi az az igazi törődés...Mostanáig -mozdultam ki karjai közül.
- Van kedved még sétálni?
- Persze.
- Tudod meglehet, hogy ugyanabban a helyzetben vagyunk. Hiába kaptam szülői védelmet, azt mindig is felszínesnek éreztem.
- Ennek ellenére boldognak tűntél. - pillantottam rá, majd a csillagos égre.
- Mert ott voltak a fiúk. Ők lettek az új családom, a zene pedig az orvosom. Olyan birodalmat tudtunk felépíteni, amibe mindenki jól érezhette magát.
Mély levegőt vettem.
- Nem veszélyes ilyenkor a környék? - váltottam témát.
- Fogjuk rá. Sokszor voltam itt és sétáltam este ezeken az utcákon...még itt vagyok! - rövid nevetést hallatott.
- Még szerencse. - mosolyogtam.
Az idő gyorsaságával haladva egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Majd arra lettem figyelmes, hogy Andy és én összekulcsolt kezekkel sétálgatunk.
***
Andy szemszöge
Lola nagyokat ásított. Felmentünk az emeletre. Láttam rajta, hogy nagyon álmos, így bevittem magamhoz. Finoman az ágyra fektettem "halott" tesetét, és mellé ülve hallgattam halk szuszogását.
Ujjaim akaratlanul is végig simítottak arcán. A nyakláncot még mindig viselte. Akarva vagy akaratlanul, de muszáj eltünnie ennek a félnótásnak az életéből.
Gondolataim egyre jobban laposodtak, majd engem is elnyomott az álom.
Reggel haragos kiabálásokra ébredtem. Lola már nem volt ott nálam. Megdörzsöltem a szememet és kinéztem az ajtón.
- Egész este érted aggódtam! Hívtalak vagy ezerszer te pedig nem válaszoltál! BELE GONDOLTÁL EGYSZER IS, HOGY A KÖRNYÉK VESZÉLYES?! Nem akarlak mégegyszer elveszíteni! - suttogta halkan a végét Ezio. A lány karját szorongatta és fenyegetően nézett rá.
- Velem volt az éjjel. - léptem ki a folyosóra. A vitatkozó felek rám emelték tekintetüket, ahogy a többi bosszús vagy kíváncsi ember, akik megálltak mozizni.
- Te jutottál eszembe legelőször patkány! - lökte félre Lolát, aki majdnem a padlón kötött ki.
- Tudod sosem álltam le feleslegesen veszekedni emberekkel. Most sem teszem meg. Vagy elfogadod, hogy igenis velem volt tegnap este Lola, vagy eltakarodsz melegebb éghajlatra! - vigyorogtam.
Lassan a lány mellé léptem, akinek az arcát könnyek áztatták egy ideje.
- Sosem láttalak még ilyennek Ezio. - suttogta.
- Pedig jobb lesz ha hozzászoksz, mert amíg ezzel a bunkóval vagy, addig marad ez az Ezio Rossi.
- Ez nem hősies, még nem is férfias. Ez gyerekes és szánalmas. Ahelyett hogy elintézted volna egy »sajnálom« szóval, inkább háborút indítassz... - sírta a sorokat Lola. Karomba kapaszkodott és erősen szorította. - Nem ismerek rád! - fejezte be végül.
Az olasz beviharzott a szobájába, összepakolta a cuccait, és elindult a reptérre.
- Andy! - esett nekem zokogva Lola, mikor Ezio elment. - Miért? - kérdezte.
- Lányom! Gyere menjünk! - szólalt meg Juliet.
- NEM! Itt akarok maradni! Ti sosem értettetek meg! Mindannyian csak játszottátok a tökéletest! Nézz rá! - bökött rám. - Alig egy hete ismerem, de jobban bízok benne, mint bennetek ezek után. Miért nem beszéltél sohasem apámról? Legalább csak a nevét tudjam! Ezt is magadban tartod az elmúlt 17 év után még halálod napjáig? - emelte fel a hangját Lola válaszokért esedezve. - Ha te nem mondassz semmit akkor majd én kiderítem! - vágta utólag a fejéhez és hátat fordítva anyjának becsattogott a szobám ajtaján. Utána mentem.
Lola szemszöge
Zokogva borultam le Andy ágyára. Mérhetetlenül dühös és sértett voltam. Hideg kezet éreztem hátamon. Black felé fordultam. Csak öleltem. Nem szóltam. Ő se tette.
- Köszönöm, hogy kiálltál mellettem! - törtem meg végül a csendet.
- Bármikor. - mosolygott.
***
- Nem vagy éhes? - kérdezte Andy a veszekedést követő másfél óra után. Én sírva néztem a vámpírnaplókat, míg ő a hütőt bújta egyfolytában.
- Nem...Nincs kedvem semmihez. - válaszoltam egyszerűen.
- Hát jó. - ült le mellém.
Kikapcsoltam a tévét majd a fiú felé fordultam.
- Az elmúlt egy és fél hétben nem is gondoltam arra, hogy hamarosan elmentek...
- Pontosan négy nap...Nagyon fogsz hiányozni! - nézett rám kék szemeivel.
- Londonba nem jöttök?
- Az lesz az első állomás. Majd Svédország, Írország, Németország, Bécs, Olaszország végül pedig Spanyolország.
- Nem mehetnék veletek Londonba? Anyámmal nem állok szóba, és egy repülőn sem akarok vele utazni...
- Lehet róla szó. - mosolygott. - Mi is történt az ősi emberkékkel?? Felgyújtotta az anyjuk őket vagy mi? - tért rá a sorozatra.
- Az ősi vámpírok vagyik Klaus és a családja visszatért Mystic Falls-ba. Ám amikor az anyjuk megjelenik, elakarja pusztítani a gonoszt akit teremtett. A gyerekeit. De ez nem sikerül neki...Szerencsére. - ismertettem a részeket.
- Miért jó ha nem haltak meg? Elena még mindig veszélyben van. - értetlenkedett.
- A részek haladtával kiderül a néző számára, hogy nem csak Elijah a normális.
***
Eljött a nap, hogy Londoba utazom a srácokkal. Anya már otthon van. Veszekedtem vele egy sort de magasról teszek arra, hogy pillanatnyilag ő mit akar. A saját életemet a saját szabályimmal szeretném élni.
- Mindenedet bepakoltad? - kérdezte Andy, mikor a lifttel lefele haladtunk.
- Asszem' ja - húztam el a számat.
- Hol van a nyakláncod? - nézett rám furán.
- Elraktam. A táskámba. Mélyre. - válaszoltam.
- A srácok már kint vannak a reptéren. Gyorsan fogjunk egy taxit. - lépett ki az utcára.
- Úristen az ott ANDY BIERSACK?!
- Ki az a luvnya vele!? Hogy néz ki? Ássa már el magát! - "súgtak" össze a hátunk mögött. Rosszul estek a megjegyzések rám eső részei.
- Bárki is legyen az a lány...Black tudja mi kell neki. Legyenek boldogak! - jött ez a mondat egy kávézó nő szájából.
Jaaa, hogy ezek már össze is boronáltak minket....értem! Mielőtt beszálltam volna, megfordultam.
- Bárkik is vagytok...
- Lola mit csinálsz? - hajolt ki a kocsiból Andy.
- ...Nem, nem vagyok luvnya, csak egy hétköznapi ember. Aki nem egy énekes pénzére vagy szerelmére pályázik, hanem a barátságára! - emeltem fel a hangom, hogy tisztán hallható legyen mit akarok. Beültem a taxiba és magunkra csapva az ajtót elhajtottunk.
***
Andy szemszöge
- Basszus haver! Végre itt vagy! Rég úton kéne lennünk! - támadott le CC.
- Eltudtál szakadni a csajodtól? Nem sírt a kislány? Brühühü - játszotta az agyát Jinxx.
- Kuss Jinxx! - álltam arrébb, hogy láthassa Lolát.
- Hupika! Bocsi csajszi! - fogta meg a lány karját.
- FELSZÁLLÁS FIÚK! NE VÁRAKOZTASSÁTOK MEG A FANOKAT! - kiabált Bob a pilóta.
***
Lola szemszöge
- Már elintéztétek, hogy hol fogtok "lakni" a koncertek alatt? - kérdeztem Asht.
- Nem...
- De pár perc és engem kitesztek otthon... - ecseteltem.
- Majd kitalálunk valamit. Gyorsan elintézünk három napra két szobát és le van zárva az ügy.
- Értem.
- MEGÉRKEZTÜNK LOLA! - üvöltötte CC, annak ellenére hogy ott ültem mellette.
- KÖSZÖNÖM A TÁJÉKOZTATÁST! - válaszoltam az ő hangszintjén. Kiszálltam, és Andy segítségével elcipeltem az ajtóig a cuccaimat.
Elbúcsúztam a fiúktól. Black-et tartalmasabb ideig öleltem a többiekhez képest.
***
Mikor benyitottam az ajtón furcsa érzés kapott el. Sosem éreztem még. Kicsit homályosan láttam a dolgokat, ennek ellenére egyre szaporábban szedtem a lábaimat a lépcső felé.
- Lola! Szia Kincsem! - hallottam anya hangját a hátam mögött. Nem torpantam meg. Legszívesebben a szívét tépném ki, csak a baj az, hogy mégis az anyám. Ezt nem tehetem meg vele...annyira nem nyomósak az indokaim.
- Haragszol rám? Megértem, de beszéljük meg! Kérlek!
Féloldalas mosoly jelent meg arcomon a szánalomtól, ám ő ezt nem láthatta. Lassacskán megfordultam és felé néztem.
- Sok mindent meg kéne beszélnünk...csakhogy ezt a társalgást meglehetett volna ejteni kb. tíz évvel ezelőtt. Már nem vagyok kislány, egy rendes életet akarok magamnak! - álltam a tekintetét. Gondolataim nyugtattak, nem sírtam el magam, nem sajnáltam meg anyát. Az összes jó érzésem iránta kikapcsolt.
***
Kipakoltam a cuccaimat, majd ledőltem egy kicsit aludni. Kimerített az út és anya is. Szinte le sem hunytam a szemem, mikor megcsörrent a telefonom. Gyakorlatilag senkivel sem volt kedvem beszélni...Főleg nem Ezióval.
- Mondjad. - vettem fel unottan.
- Csak...Szerettem volna hallani a hangod.
- Meg sem érdemled a hangomat! Csak töröld ki a számom és felejts el! - nyomtam ki. Szemeimet elöntötték az édes könnyek.
Az ablakomon kavicsok csattantak. Nem hittem el, hogy egy perc nyugtom sem lehet. kinéztem óvatosan, nehogy eltaláljon egy kődarab.
- Lola! Mégsem tudtuk megoldani...Meghúzódhatunk mégis csak nálad? - tárta szét a karjait Ashley. Megmosolyogtam a kis árvákat, és halkan lekullogva beinvitáltam őket.
- Jó újra látni! - szorongatott Jake és Jinxx.
- Úgy szint! - kapkodtam a levegőt.
- Lola! Mi az istent csinálsz? - jött ki anya a konyhából. Én csak a srácokkal törődtem, őt pedig figyelmen kívül hagytam.
- Gyertek, fent van egy vendégszoba, illetve még matracok... - húztam el a szám az utóbbinál.
***
A következő képp osztottuk fel a szobákat: Jake, CC és Ash a vendégszobában alszanak, míg Andy és Jinxx hozzám költöznek.
- Lola! Nem szeretnéd véletlenül te folytatni a matrac felfújását? Én mingyárt kiköpöm a tüdőmet! - nyavajgott Andy.
- Gyenge vagy... - vettem át tőle a munkát.
- Köszcsi - pillantott rám primadonnásan.
- Szivcsi! - utánoztam.
Az este szinte semmit sem aludtam. Egész áldott éjjel a telefonomat bújtam, kijátszottam vagy 700-szor a játékaimat.
***
Hangos zaj ütötte meg a fülemet, amire nem csak én, de Jinxx és Andy is felkelt. A konyhából jött a kiabálás, és a hangos csattanások. Lefutottam a helyiségbe, majd mikor megláttam mi folyik ott hirtelen lefagytam és csak Andy nevét ordítottam sírva.
