Black szorosan ölelt. Vagy ezer puszit nyomtam arcára olyan boldog voltam. Határtalanul boldog!
Alig telt el pár nap, már megint egyedül vagyok. Hamarosan kezdődik az iskola újra, Londonba fokozatosan visszatér a csípős szél effect és megint minden csak a monoton hetekről fog szólni...Elég nyomasztó kilépni az utcára, hiszen vagy ezerszer leadták a napilapok azt, hogy mi is történt a Biersack házban. Az, hogy Andyék itt szálltak meg eltörpül amellett a cikk mellett ami anya tettéről szól. A szomszédok a szívük legmélyéről jövő gyűlölettel néznek rám, és fordulnak el előlem. Őszintén most akkor ki is tette? Én csak a "bűnös" lánya vagyok nem pedig egy gyilkos. Vicc, hogy mire képesek az emberek.
***
Eljött szeptember elseje, azaz a suli kezdés ideje. Nem hinném, hogy részletezni kéne mit csináltam reggel, mert a világon élő diákok/egyetemi hallgatók/dolgozó felnőttek 99% ugyan azt csinálja. Nos, nálam csak annyiban volt másabb, hogy miközben az utcán sétáltam összesúgtak a hátam mögött. Volt, hogy anyával, volt hogy Andyvel kapcsolatban lettem letolva mások véleményében. Viszont ami a gimiben történt...Az összes osztálytársam került. Még Ezio is...róla nem hittem volna ezt, de tévednem kellett. Mily meglepő. Ezio Rossi a kosarasok ásza és a gimi menője, aki eddig az én legjobb fej haverom volt most legszívesebben tagadná, hogy tudja ki vagyok, és hogy szóba állt velem. Félelmetes, ahogyan az emberek tudnak viselkedni ilyen helyzetekben. A tesiöltözőben lökdöstek, szétdobálták a cuccaim.
- Tudjátok mit?! - lett elegem végleg. - Ha valami nem tetszik azt ne ezekkel fejezzétek ki, hanem mondjátok a szemembe! ÉN IS CSINÁLHATNÁM EGYNÉHÁNY SULI "MENŐJÉVEL" AZ ILYENEKET. ELEGEM VAN! ANYÁM VÉDTE MAGÁT. ÉS ÉN NEM TEHETEK ARRÓL, AMIT TETT! - kiabáltam már a végére, mire bejött a tanárom.
- Mi ez a rendbontás itt lányok!? Lola, Alison! Mindketten az igazgatóiba, majd ott megbeszéljük a történteket! - invitált minket Mrs. Jackson a csendes helyiségbe.
----
- Figyelj Lola, tudjuk, hogy nem vagy valami jó helyzetben, de ez nem jogosít fel arra, hogy az iskola rendjét bontsad a tetteiddel. Büszkék vagyunk rád, hiszen sok versenyt nyertél amivel a gimnázium hírnevét és színvonalát is növelted, de ami szabály az szabály. Megvan kötve a kezem. Érző ember vagyok, nem pedig egy rideg igazgató, aki dirigál, hogy mit hogyan kéne csinálniuk az itt dolgozóknak, illetve tanulóknak. Adok neked egy hetet, hogy összeszedd magadat. Igazolom a hiányzásodat, de ehhez az kell, hogy tényleg betartsd amit kérünk! - fúrta tekintetét az enyémbe az igazgató úr - Ami pedig téged illet Alison...Nagyot csalódtam benned. Lolában is, de most te vagy a téma. A házirend szigorúan tiltja, hogy a diáktársaidat fizikailag és/vagy lelkileg bántsad. Osztályfőnöki beírást kapsz. Most pedig menj vissza a tanárnővel az órádra, Lola te pedig haza indulhatsz. Szedd össze a holmidat!
----
Kong a ház az ürességtől. Vérzik a szívem a fájdalomtól. Hiányzik anya, Andy és-bármennyire haragszom is rá-Ezio. A mobilomért nyúltam. Black nevét kerestem, de megtorpantam egy pillanatra. Szabad? Végül tárcsáztam a számot ami hangpostára kapcsolt. Ki hitte volna. Egy elfoglalt ember miért is foglalkozna pont velem, egy gyilkos lányával...
- Szia! Ha ráérsz kérlek hívj vissza...Kezdem feladni. - sírtam el magam, majd gyorsan kinyomtam a telefont. Lecsúsztam a kanapéról, amin eddig feszülten ültem, és hátamat neki támasztva, tenyerembe temettem az arcom és folyattam a könnyeimet.
Ismerős dal ütötte meg a fülemet.
- Tessék! - szipogtam.
- Annyira sajnálom Lola! - szólalt meg Ezio a vonal másik végén.
- Nem bírom tovább! - fakadtam ki újra.
- Pár perc és ott vagyok! - nyomott ki.
----
Nem kopogott, csak berontott, és hozzám szaladt. Szorító karjaiba zárt és hátamat simogatta. Éppen akkor érdekelt a legkevésbé, hogy milyen mély sebet hagyott rajtam Ezio. Ott volt, és ez jelentett most a legtöbbet.
- Szavakba nem tudom önteni mennyire jó újra veled lenni! - markoltam pólójába, mintha az eddig is szoros ölelésnél is tudnám jobban szorítani. Könnyeim eláztatták a fehér pólót és fekete szempillaspirálom nagy foltokban meglátszott.
- De mégis miért viselkedtél így velem? - emeltem fel a fejem, és kikecmeregtem az öleléséből.
Lehajtotta a fejét és nem válaszolt.
- Szégyelltél a haverjaid előtt mi?! Erről van szó? Miért engem támad mindenki? Tudod tőled többet vártam volna! Ahogy viselkedtél csak gyávaságra utal! Kérlek menj el!
- De...Lola.. - szabadkozott.
- Nincs de! Tünés! - mutattam az ajtó irányába.
Ezio lassan felállt, majd távozott. Készítettem magamnak egy teát, és leültem tanulni. Nem sokkal, de egy picit nyugodtabb lettem. Újra felcsendült a Twenty One Pilots-tól a Heathens. Akadozva a képernyőre emeltem szemeimet. Andy nevével villogott.
- Tessék! - emeltem a telefonomat a fülemhez.
- Lola! Kerestél!
- Igen - válaszoltam fél vállról.
- Baj van? Más a hangod...olyan szomorú.
- Tudod Andy ma a suliban, sőt az utcán is elkezdtek hangosan pletykát terjeszteni rólam a hátam mögött. Összebalhéztam Alisonnal. Hazaküldtek egy hét pihenőre. Ezio semmibe vett, most pedig jött jó pofizni...igaz, hogy én hívtam...Szar napom van - mondtam letörten a bögrét forgatva.
- Költözz hozzám!
- Hidd el, hogy szívesen mennék, de nem hagyhatom itt anyát. Jövő héten már bemehetek hozzá...És amúgy is, itt van a suli.
- Akkor...Én megyek hozzád.
- Nem várhatok tőled el ekkora áldozatot. Ide-oda cikázol Anglia és Ohio között...Ez nem egészséges.
- De én szeretném! - erősködött.
- Hát jó...
****
Reggel korán fenn voltam, és olvastam az egyik kedvenc könyvemet. Ma sincs valami jó idő. Borult az ég, ahogy a kedvem is. Az éjjeli asztalon gőzölgő kakaómért nyúltam majd kortyoltam egy hatalmasat. Hirtelen megcsörrent a telefonom, és a nagy hangtól annyira megijedtem, hogy kilöttyintettem a fele italom a bögréből.
- Gratulálok Lola! Rohadt ügyes vagy! - álltam fel eldobva magamtól a könyvet. Leraktam a bögrét, és felvettem a telefont.
- Lola Biersack!
- Szia Lola! Miújság? - kérdezte Andy.
- Borzasztóan hiányzol! - néztem ki az ablakon.
- Te is nekem.
Lépteket hallottam.
- Andy...valaki van a házban! - hadartam pánikolva.
- Akkor nyisd ki az ajtót!
- De...
- Csak nyisd ki!
Közelebb mentem a faajtóhoz, és lassan kinyitottam. Két izmos kar fonódott körém.
Andy szemszöge
Lola szemeiből záporoztak a könnyek. A minimális lámpafénynél is jól látható volt a bíborvörös vér. A padón kisebb tócsa folyt ki egy férfi testéből. Hátulról átkarolva elfordítottam Lolát, hogy ne nézze tovább a haldokló testet. Juliet kezében egy szintén véres kés volt. Arcán vágások feltűnősködtek. A banda többi tagja hívta a zsarukat és a mentősöket.
- Shh...Figyelj rám! Ashék elintézik a dolgokat, te gyere fel velem, szedd rendbe magad és nyugodj meg. - suttogtam a zokogó lány fülébe mondataimat.
- Miért pont velem történik ez meg? - sírta elhaló hangon.
- Azért, mert Isten tudja, hogy erős vagy, és kiállod ezt a próbát! - vittem fel kézben a lépcsőn.
Benyitottam a szobájába, és vizes törölközővel hűsítettem arcát.
- Andy... - vett egy mély levegőt - Ha elmentek...én hogyan vészelem át ezt az időszakot? - tette fel azt a kérdést, amire én sem tudtam a választ.
- Magam sem tudom Lola. Hidd el, én segítek mindenben! Ha nem lenne muszáj el sem mennék mellőled egy percre sem! - furtam tekintetemet az övébe. - Egyet kérek, ne sírj! Én itt vagyok neked. Mi melletted állunk mindenben! - öleltem meg.
Ezio szemszöge
Életem legnagyobb baklövését követtem el azzal, ahogy viselkedtem Lolával. Mikor úgy kiakadtam rá, összecsomagoltam, és a legelső géppel a szüleimhez repültem Velencébe. Mondhat bárki bármit, de annak ellenére ahogy legutóbb bántam azzal a szerencsétlen párával felháborító...
Juliet szemszöge
Éjfél felé csörömpölést hallottam a konyhából. Lementem, majd óvatosan és nesztelenül belestem az ajtófélfánál. Egy maszkos, fekete ruhába öltözött férfi matatott a fiókokban. Akaratlanul is egy óriási kést fogtam magamhoz.
- Ki vagy te?! Mit akarsz tőlem? - kérdeztem.
- Ékszerek, pénz bármi ami jó budát hoz rám! - suttogta.
- Miért adnám oda? - vágtam rá. Ő is rántott egy kést és erősen neki lökve a konyhapultnak vágásokat ejtett rajtam. Nem engedtem el a magamhoz vett "fegyveremet". Hirtelen a nyakába mélyesztettem a pengét, amiből fröcskölt ki a vér. A fájó ponthoz kapott a támadóm, és pár másodpercen belül a padlón terült szét.
***
- Asszonyom, kérem mondja el mi történt! - lépett elém egy rendőr.
- Az egész úgy kezdődött, hogy...
Lola szemszöge
Lesokkolt...A kép ahogy láttam anyámat és a haldokló férfit. Mintha nem is a szülőm lenne. Mintha egy idegen lenne a félhomályban, aki hidegvérrel gyilkol.
- Andy, nagyon, nagyon félek.
- Így nem vagy biztonságban egyedül. Mondanám, hogy gyere el velünk, de nem tudnánk rád fordítani annyi időt és energiát, hogy jól érezd magad. - nézett rám kék szemeivel.
- Ezek után mi fog történni? Nem szeretnék egész nyáron a bíróságra járni. Csak 17 vagyok! - buggyantak ki újabb könnyek.
- És ha a szüleim eljönnek hozzád?
- Miért ugráltatnád őket feleslegesen. Ha nem vesztem volna össze Ezióval, akkor hozzá mehetnék.
- De mégis összekaptatok. Megmondom apáméknak, hogy a legközelebbi géppel jöjjenek ide. Anya majd segít a ház körül, apa pedig az ügyeket intézi. Na? - vette ki a zsebéből a telefont.
Kopogtattak. A srácok léptek be halk "Szabad!" szavamra. Nem mondtak semmit. Arcukról lefagyott a mosoly, szemük alatt karikák éktelenkedtek. Hosszasan öleltek meg egyszerre és halom >sajnálom< szavakkal "nyugtattak".
- Mi történt? - kérdeztem.
- Bevitték kihallgatásra. Eljárás indulhat ellene.
Egy hónappal később
A tárgyalások fele már lezajlott. Anya testi sértés, illetve halál okozása miatt 15 hónapot kaphat. Egyenlőre. Andyék a turné utolsó heteit róják, én pedig a szüleivel vagyok itthon. Amy és Chris nagyon kedvesek, sokat segítenek mindenben...Ezióval Isten tudja mi van, nem hívott szerencsére, és nyilván én sem kerestem őt.
- Lola, elmegyek bevásárolni a vacsorához, eljössz velem? - pihentette kezeit a vállaimon Amy.
- Persze! - mosolyogtam szomorúan. Nagyon megviselnek ezek a dolgok. Bár nincs valami fényes kapcsolatom az Olasszal, már eszméletlenül hiányzik a hangja, az illata, az ölelése, a mosolya és a szavai.
Felvettem a cipőmet, majd a felhajtón parkoló kocsiba ültem. Amy is hamarosan megérkezett, és elindultunk.
- Beszéltem Andyvel. Azt mondta nagyon hiányzol neki, és várja, hogy újra láthasson.
Elmosolyodtam e szavak hallatán.
***
Éppen segítettem a pót anyumnak főzni, mikor felcsendült életem zenéje a rádióban. Mindig is szerettem a Guns 'N' Roses-t, és épp a Sweet Child O' Mine felejthetetlen dallamai szólaltak meg. Feltekertem a hangerőt és teli torokból üvöltve énekeltünk Amyvel. Hosszú hetek után először most éreztem igazán jól magam.
- Hölgyeim! Mi ez a nagy rendbontás? - lépett be Chris a konyhába nevetve, túlkiabálva a hangos zenét.
- Csak szórakozunk munka közben... - tárta szét a karjait Amy.
- Akkor elrabolnám a segítségedet egy pillanatra! - vett fel a vállára "apa", és eredetileg anya-ideiglenesen az ő-irodájába vitt.
- Nos, miért hoztál ide? - vontam kérdőre.
- Egyszerűen nem tudom tovább nézni, hogy ekkora tuda.... - kezdett bele, ám gyorsan félbe szakította a telefonom csörgése.
- Szia Andy! - mosolyogtam, fel-alá járkálva a szobában.
- Lola! Nagyon örülök, hogy boldognak hallak. Minden rendben? Hogy vagy?
- Igen, rendben minden, én jól vagyok, a szüleid is tök jó fejek! - ujságoltam.
- Hamarosan találkozunk újra!
- SZIA LOLA! ÜDVÖZLÜNK INNEN...Honnan is Jinxx? - üvöltötte Ash.
- Németország... - sóhajtott CC, Jinxx helyett.
- NÉMETORSZÁGBÓL! - fejezte be a mondatát Ashley.
- Egy óra múlva fellépés. Ahogy elnézem vannak már bent a csarnokban kisebb-nagyobb tömegek.
Hirtelen éles sikoltást hallottam, az amúgy is hangos előzenekar mellett.
- Örülök Andy! Majd beszélünk még! Sok sikert! - búcsúztam.
- Jók leszünk! Szeretlek titeket! Vigyázzatok magatokra!
- Ti is! - raktam végül le a hosszas elköszönések után.
- Mit is akartál mondani? - fordultam vissza Chrishez.
-Semmi érdekeset. Csak hogy fejlemények vannak. Lehet nem 15 hanem csak 10 hónapot kap anyukád. - vázolta fel a jelenlegi helyzetet.
- Az nagyszerű! - mosolyogtam.
Este skype-on beszélgettem még a srácokkal, majd várva, hogy a holnap jót hoz, álomra hajtottam a fejemet.
***
Egyedül voltam otthon, és filmet néztem. Már vagy órákkal ezelőtt megrendeltem a két pizzámat, de még mindig nem jött meg. Kezdtem feladni a reményt, hogy a mai nap megtölthetem a bendőmet egészségtelen kajával, mikor megszólalt a mennyek csengője. Magamhoz vettem pénzt és kinyitottam az ajtót.
- Meghoztam a pizzákat!
- ÁÁÁ ÚRISTEN! Végre itthon vagytok! - csimpaszkodtam Andyre, mint egy koala a fára. Micsoda hasonlat Lola! Azonnal Oscart neki! *Taps, taps* Black szorosan ölelt. Vagy ezer puszit nyomtam arcára olyan boldog voltam. Határtalanul boldog!
- Mégis miért törődsz velem ennyire? - szipogtam.
- Őszintén? Magam sem tudom. Szeretek önzetlen lenni. - mosolygott.
- Ami azt illeti sosem éreztem, hogy mi az az igazi törődés...Mostanáig -mozdultam ki karjai közül.
- Van kedved még sétálni?
- Persze.
- Tudod meglehet, hogy ugyanabban a helyzetben vagyunk. Hiába kaptam szülői védelmet, azt mindig is felszínesnek éreztem.
- Ennek ellenére boldognak tűntél. - pillantottam rá, majd a csillagos égre.
- Mert ott voltak a fiúk. Ők lettek az új családom, a zene pedig az orvosom. Olyan birodalmat tudtunk felépíteni, amibe mindenki jól érezhette magát.
Mély levegőt vettem.
- Nem veszélyes ilyenkor a környék? - váltottam témát.
- Fogjuk rá. Sokszor voltam itt és sétáltam este ezeken az utcákon...még itt vagyok! - rövid nevetést hallatott.
- Még szerencse. - mosolyogtam.
Az idő gyorsaságával haladva egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Majd arra lettem figyelmes, hogy Andy és én összekulcsolt kezekkel sétálgatunk.
***
Andy szemszöge
Lola nagyokat ásított. Felmentünk az emeletre. Láttam rajta, hogy nagyon álmos, így bevittem magamhoz. Finoman az ágyra fektettem "halott" tesetét, és mellé ülve hallgattam halk szuszogását.
Ujjaim akaratlanul is végig simítottak arcán. A nyakláncot még mindig viselte. Akarva vagy akaratlanul, de muszáj eltünnie ennek a félnótásnak az életéből.
Gondolataim egyre jobban laposodtak, majd engem is elnyomott az álom.
Reggel haragos kiabálásokra ébredtem. Lola már nem volt ott nálam. Megdörzsöltem a szememet és kinéztem az ajtón.
- Egész este érted aggódtam! Hívtalak vagy ezerszer te pedig nem válaszoltál! BELE GONDOLTÁL EGYSZER IS, HOGY A KÖRNYÉK VESZÉLYES?! Nem akarlak mégegyszer elveszíteni! - suttogta halkan a végét Ezio. A lány karját szorongatta és fenyegetően nézett rá.
- Velem volt az éjjel. - léptem ki a folyosóra. A vitatkozó felek rám emelték tekintetüket, ahogy a többi bosszús vagy kíváncsi ember, akik megálltak mozizni.
- Te jutottál eszembe legelőször patkány! - lökte félre Lolát, aki majdnem a padlón kötött ki.
- Tudod sosem álltam le feleslegesen veszekedni emberekkel. Most sem teszem meg. Vagy elfogadod, hogy igenis velem volt tegnap este Lola, vagy eltakarodsz melegebb éghajlatra! - vigyorogtam.
Lassan a lány mellé léptem, akinek az arcát könnyek áztatták egy ideje.
- Sosem láttalak még ilyennek Ezio. - suttogta.
- Pedig jobb lesz ha hozzászoksz, mert amíg ezzel a bunkóval vagy, addig marad ez az Ezio Rossi.
- Ez nem hősies, még nem is férfias. Ez gyerekes és szánalmas. Ahelyett hogy elintézted volna egy »sajnálom« szóval, inkább háborút indítassz... - sírta a sorokat Lola. Karomba kapaszkodott és erősen szorította. - Nem ismerek rád! - fejezte be végül.
Az olasz beviharzott a szobájába, összepakolta a cuccait, és elindult a reptérre.
- Andy! - esett nekem zokogva Lola, mikor Ezio elment. - Miért? - kérdezte.
- Lányom! Gyere menjünk! - szólalt meg Juliet.
- NEM! Itt akarok maradni! Ti sosem értettetek meg! Mindannyian csak játszottátok a tökéletest! Nézz rá! - bökött rám. - Alig egy hete ismerem, de jobban bízok benne, mint bennetek ezek után. Miért nem beszéltél sohasem apámról? Legalább csak a nevét tudjam! Ezt is magadban tartod az elmúlt 17 év után még halálod napjáig? - emelte fel a hangját Lola válaszokért esedezve. - Ha te nem mondassz semmit akkor majd én kiderítem! - vágta utólag a fejéhez és hátat fordítva anyjának becsattogott a szobám ajtaján. Utána mentem.
Lola szemszöge
Zokogva borultam le Andy ágyára. Mérhetetlenül dühös és sértett voltam. Hideg kezet éreztem hátamon. Black felé fordultam. Csak öleltem. Nem szóltam. Ő se tette.
- Köszönöm, hogy kiálltál mellettem! - törtem meg végül a csendet.
- Bármikor. - mosolygott.
***
- Nem vagy éhes? - kérdezte Andy a veszekedést követő másfél óra után. Én sírva néztem a vámpírnaplókat, míg ő a hütőt bújta egyfolytában.
- Nem...Nincs kedvem semmihez. - válaszoltam egyszerűen.
- Hát jó. - ült le mellém.
Kikapcsoltam a tévét majd a fiú felé fordultam.
- Az elmúlt egy és fél hétben nem is gondoltam arra, hogy hamarosan elmentek...
- Pontosan négy nap...Nagyon fogsz hiányozni! - nézett rám kék szemeivel.
- Londonba nem jöttök?
- Az lesz az első állomás. Majd Svédország, Írország, Németország, Bécs, Olaszország végül pedig Spanyolország.
- Nem mehetnék veletek Londonba? Anyámmal nem állok szóba, és egy repülőn sem akarok vele utazni...
- Lehet róla szó. - mosolygott. - Mi is történt az ősi emberkékkel?? Felgyújtotta az anyjuk őket vagy mi? - tért rá a sorozatra.
- Az ősi vámpírok vagyik Klaus és a családja visszatért Mystic Falls-ba. Ám amikor az anyjuk megjelenik, elakarja pusztítani a gonoszt akit teremtett. A gyerekeit. De ez nem sikerül neki...Szerencsére. - ismertettem a részeket.
- Miért jó ha nem haltak meg? Elena még mindig veszélyben van. - értetlenkedett.
- A részek haladtával kiderül a néző számára, hogy nem csak Elijah a normális.
***
Eljött a nap, hogy Londoba utazom a srácokkal. Anya már otthon van. Veszekedtem vele egy sort de magasról teszek arra, hogy pillanatnyilag ő mit akar. A saját életemet a saját szabályimmal szeretném élni.
- Mindenedet bepakoltad? - kérdezte Andy, mikor a lifttel lefele haladtunk.
- Asszem' ja - húztam el a számat.
- Hol van a nyakláncod? - nézett rám furán.
- Elraktam. A táskámba. Mélyre. - válaszoltam.
- A srácok már kint vannak a reptéren. Gyorsan fogjunk egy taxit. - lépett ki az utcára.
- Úristen az ott ANDY BIERSACK?!
- Ki az a luvnya vele!? Hogy néz ki? Ássa már el magát! - "súgtak" össze a hátunk mögött. Rosszul estek a megjegyzések rám eső részei.
- Bárki is legyen az a lány...Black tudja mi kell neki. Legyenek boldogak! - jött ez a mondat egy kávézó nő szájából.
Jaaa, hogy ezek már össze is boronáltak minket....értem! Mielőtt beszálltam volna, megfordultam.
- Bárkik is vagytok...
- Lola mit csinálsz? - hajolt ki a kocsiból Andy.
- ...Nem, nem vagyok luvnya, csak egy hétköznapi ember. Aki nem egy énekes pénzére vagy szerelmére pályázik, hanem a barátságára! - emeltem fel a hangom, hogy tisztán hallható legyen mit akarok. Beültem a taxiba és magunkra csapva az ajtót elhajtottunk.
***
Andy szemszöge
- Basszus haver! Végre itt vagy! Rég úton kéne lennünk! - támadott le CC.
- Eltudtál szakadni a csajodtól? Nem sírt a kislány? Brühühü - játszotta az agyát Jinxx.
- Kuss Jinxx! - álltam arrébb, hogy láthassa Lolát.
- Hupika! Bocsi csajszi! - fogta meg a lány karját.
- FELSZÁLLÁS FIÚK! NE VÁRAKOZTASSÁTOK MEG A FANOKAT! - kiabált Bob a pilóta.
***
Lola szemszöge
- Már elintéztétek, hogy hol fogtok "lakni" a koncertek alatt? - kérdeztem Asht.
- Nem...
- De pár perc és engem kitesztek otthon... - ecseteltem.
- Majd kitalálunk valamit. Gyorsan elintézünk három napra két szobát és le van zárva az ügy.
- Értem.
- MEGÉRKEZTÜNK LOLA! - üvöltötte CC, annak ellenére hogy ott ültem mellette.
- KÖSZÖNÖM A TÁJÉKOZTATÁST! - válaszoltam az ő hangszintjén. Kiszálltam, és Andy segítségével elcipeltem az ajtóig a cuccaimat.
Elbúcsúztam a fiúktól. Black-et tartalmasabb ideig öleltem a többiekhez képest.
***
Mikor benyitottam az ajtón furcsa érzés kapott el. Sosem éreztem még. Kicsit homályosan láttam a dolgokat, ennek ellenére egyre szaporábban szedtem a lábaimat a lépcső felé.
- Lola! Szia Kincsem! - hallottam anya hangját a hátam mögött. Nem torpantam meg. Legszívesebben a szívét tépném ki, csak a baj az, hogy mégis az anyám. Ezt nem tehetem meg vele...annyira nem nyomósak az indokaim.
- Haragszol rám? Megértem, de beszéljük meg! Kérlek!
Féloldalas mosoly jelent meg arcomon a szánalomtól, ám ő ezt nem láthatta. Lassacskán megfordultam és felé néztem.
- Sok mindent meg kéne beszélnünk...csakhogy ezt a társalgást meglehetett volna ejteni kb. tíz évvel ezelőtt. Már nem vagyok kislány, egy rendes életet akarok magamnak! - álltam a tekintetét. Gondolataim nyugtattak, nem sírtam el magam, nem sajnáltam meg anyát. Az összes jó érzésem iránta kikapcsolt.
***
Kipakoltam a cuccaimat, majd ledőltem egy kicsit aludni. Kimerített az út és anya is. Szinte le sem hunytam a szemem, mikor megcsörrent a telefonom. Gyakorlatilag senkivel sem volt kedvem beszélni...Főleg nem Ezióval.
- Mondjad. - vettem fel unottan.
- Csak...Szerettem volna hallani a hangod.
- Meg sem érdemled a hangomat! Csak töröld ki a számom és felejts el! - nyomtam ki. Szemeimet elöntötték az édes könnyek.
Az ablakomon kavicsok csattantak. Nem hittem el, hogy egy perc nyugtom sem lehet. kinéztem óvatosan, nehogy eltaláljon egy kődarab.
- Lola! Mégsem tudtuk megoldani...Meghúzódhatunk mégis csak nálad? - tárta szét a karjait Ashley. Megmosolyogtam a kis árvákat, és halkan lekullogva beinvitáltam őket.
- Jó újra látni! - szorongatott Jake és Jinxx.
- Úgy szint! - kapkodtam a levegőt.
- Lola! Mi az istent csinálsz? - jött ki anya a konyhából. Én csak a srácokkal törődtem, őt pedig figyelmen kívül hagytam.
- Gyertek, fent van egy vendégszoba, illetve még matracok... - húztam el a szám az utóbbinál.
***
A következő képp osztottuk fel a szobákat: Jake, CC és Ash a vendégszobában alszanak, míg Andy és Jinxx hozzám költöznek.
- Lola! Nem szeretnéd véletlenül te folytatni a matrac felfújását? Én mingyárt kiköpöm a tüdőmet! - nyavajgott Andy.
- Gyenge vagy... - vettem át tőle a munkát.
- Köszcsi - pillantott rám primadonnásan.
- Szivcsi! - utánoztam.
Az este szinte semmit sem aludtam. Egész áldott éjjel a telefonomat bújtam, kijátszottam vagy 700-szor a játékaimat.
***
Hangos zaj ütötte meg a fülemet, amire nem csak én, de Jinxx és Andy is felkelt. A konyhából jött a kiabálás, és a hangos csattanások. Lefutottam a helyiségbe, majd mikor megláttam mi folyik ott hirtelen lefagytam és csak Andy nevét ordítottam sírva.
Andyvel elbeszélgettem egy ideig. Sok mindenről szó volt. Család, karrier, jövő stb. Bevallottam magamnak, hogy nem is rossz társaság.
Kis idő múlva a szemeim egyre jobban le akartak csukódni.
***
Fényesség töltötte be a szobát. Mellettem Ezio aranyosan szuszogott. Nem értettem a dolgot. Tegnap még Andyvel voltam. Nála aludtam el, mert kizártam magamat. Akkor hogy kerülök ide? Lehet túl reggel van még...
Felkeltem az ágyról és egy hideg jegeskávé társaságában megreggeliztem az erkélyen. A nap melengette az arcomat. A város már nyüzsgött, de ez nem izgatott jelen pillanatban.
Erős karok fonódtak vállam köré. Az Olasz lágy puszit nyomott arcom jobb felére, majd leült velem szembe.
- Korán elaludtál. - mosolygott mit sem tudva a tegnap történtekről.
- Igazából Andyvel voltam. - mormoltam magamban.
- Merre sétáltál? - kérdeztem.
- Csak a parkban. Nem voltam messze. Meg elmentem egy bárba pár sört megittam. Nem volt az igazi nélküled.
Jól esett amit mondott. Nyakamhoz kaptam amin nem volt ott a nyaklánc amit Ez adott. De le sem vettem. Akkor hol vesztettem el??! Totál lefehéredtem szerintem.
- Arra gondoltam ma tarthatnánk egy lazulós napot. Elmehetnénk a wellness részre. - harapott bele egy szendvicsbe.
- Jó ötlet. - mosolyogtam.
...
- Figyelj Ezio, menj csak előre, én még beszélek anyuval egy kicsit.
- Okés. - lépett ki az ajtón a fiú.
Megvártam míg kb. a folyosó végére ér, és kiosonva veszettül kopogni kezdtem Andy ajtaján.
Pár másodperc után halálos nyugalommal kialvatlan fejjel kinyitotta az ajtót, és kérdőn nézett rám. Én gyorsan berohantam mellette és elkezdtem dobálni a székeken a cucokat illetve az ágyát is felkotortam a nyakláncom érdekében.
- Ezt keresed? - tartotta fel.
- Tényleg eddig kellett húznod az agyam? - fakadtam ki.
- Jó volt nézni ahogy szenvedsz! - mosolyodott el gúnyosan.
- Add ide! - léptem elé, ám ő háta mögé dugta és bal kezét felemelve megállásra parancsolt.
- Mit kell csinálnom?! - forgattam a szemem.
- Válaszolni a kérdésemre. Szereted?
- Kit? - értetlenkedtem.
- Eziót. Szereted?
- Hogyne szeretném! Ezt is tőle kaptam. De nem tudok kiigazodni rajtad. Miért kérdezed?
- Kíváncsi voltam. - mosolygott szomorúan.
Feltettem a láncot a nyakamba, és barátom után mentem.
...
Másnap reggel vásárolni szerettem volna menni, de erre Eziót rávenni olyan nehéz számomra. Végül beadta a derekát, és hiába nyammogott, hogy ő még aludni akar, én csak dobáltam ki a ruháját, amit fel is vett.
Elintéztem magamat, majd elindultunk. Az Olaszba karoltam, és nagy mosollyal mentem végig New York utcáin. Sok üzletbe betértünk, ahol sok pénzt költöttem, de a ruhák igazán megérték az árukat.
A zebrára léptem rá, mikor egy nagy csattanást, fájdalmat, később narancssárga ruhákat láttam.
...
Ezio szemszöge
Mikor Lola lelépett a járdáról, egy őrült átszáguldott a piroson. Barátnőm a szélvédőn, majd a kemény aszfalton kötött ki. Eldobtam a nálam lévő szatyrokat, és odafutottam, a szinte félholt testéhez. Homlokát vér borította. A bíborvörös folyadék hajára, és fülére is terjedt, egyre jobban. Lesokkolódtam. Szerencsémre, egy férfi-aki szintén ott térdelt mellettem-tárcsázta a mentőket, akik rövidesen kiértek. Stabilizálták Lola állapotát, és bevitték a kórházba. Végig vele voltam. Szorítottam a kezét.
- Kisebb agyrázkódása volt, egy bordája eltört, de szerencsére nem lépett fel komplikáció a műtét során. - mosolygott halványan a doki - Kit tisztelhetek Önben?
- Ezio Rossi. A lány jó barátja vagyok.
- Hamarosan bemehet hozzá.
- Köszönöm.
Vissza ültem a kihalt váróteremben elfoglalt helyemre, és tovább doboltam a lábammal. Izgultam. Nagyon is. Felhívtam Mrs. B.-t, aki aggódva tudatta velem, hogy a következő géppel azonnal ide jön.
...
Bementem a szobájába. Gépekre volt kötve, fejét, karját és mellkasát kötések takarták. Kézfejéből cső éktelenkedett ki, amin az infúziót kapta.
- Annyira sajnálom Lola! - suttogtam. Megfogtam kezét, ujjainkat összekulcsoltam, és ráborultam az ágy szélére. - Visszaforgatnám az időt és meg nem történté tenném ezt. Csak legyen meg az a rohadék! Majd meglátja, hogy rossz emberrel kezdett ki.
- Ezio, csupán egy baleset, amelyből én kerültem ki vesztesen. Nincs bajom.
- Tetőtől talpig gipszben vagy. Inkább ne szólj semmit.
- Nagyon szeretlek! - simította végig arcom.
Andy szemszöge
Ash, Jinxx és CC kitalálták, hogy ők motorozni akarnak. Jake és én nem nagyon támogattuk az ötletet, de a többség dönt. Meg is lett az eredménye ugyanis a dobosunk elcsúszott a motorral, ami ahhoz vezetett, hogy meghúzódott a lába. Tehát ha a turné előtti 2 napban nem fog meggyógyulni az egyenlő a bukással. Mindenesetre elmentünk a kórházba megnézetni egy dokival. Csak annyit mondott, hogy kenegesse azzal a szarral CC a lábát amit adott a csóka. Kifelé jövet egy szobán megállt a tekintetem.
Mintha Eziót láttam volna bent, de nem voltam benne biztos. Lábaim nem vittek tovább a folyosón, inkább a terembe igyekeztek.
- Lola? - kérdeztem.
- Andy! Szia! - mosolygott. Fejét kötés fedte.
- Te hogy kerülsz ide?
- Elütötte egy ökör - válaszolt Ezio.
- Jesszusom! Jól vagy? - léptem hozzá közelebb.
- Persze. Azt mondta a doki hogy ha minden rendben lesz, egy hét múlva kimehetek. Életem egyik legszebb nyaralása... - forgatta a szemeit.
Már egy hét eltelt azóta, hogy a kórházban voltunk. Rég el kellett volna indulnunk a turnéna, de csúsztattunk még pár napot, mert CC fájdalmai nem enyhültek. Apa és anya ideutazott minden indok nélkül. Lola már haza jött hála az égnek. Igaz nehezen veszi a levegőt, de örülök, hogy jól van.
Lola szemszöge
Legnagyobb örömömre egy hete, hogy kiengedtek abból a borzasztó kórházból. Anya velünk van a hotelban... Elképesztő társaság az már tuti. Kajálni akartunk elmenni, mikor Andy a szüleivel vitatkozott a folyosón.
- Üdv! Szia Black! - köszöntem.
Anya szemei összeszűkültek, és levegőt is elfelejtett venni egy darabig, mikor meglátta a szülőket. Leginkább a fiú apján állt meg a tekintete.
- Szia Lola! - mosolygott Andy. - Ők itt a szüleim.
- Lenne kedvük velünk ebédelni? - kérdeztem.
- Nem szeretnénk a terhükre lenni. - monda Amy.
- Ellenkezőleg, nagyon is örülnénk ha velünk tartanának!
- Hát jó. Köszönjük! - egyeztek bele.
A felnőttek hátul, mi "kicsik" elöl mentünk és beszélgettünk. Öt háztömbnyire vagy egy óra alatt jutottunk el, mert Andy mindenkivel megállt fotózkodni.
Az ebéd kicsit feszült hangulatban telt. Főleg anya és Chris között.
- Mond csak Lola te játszol valamilyen hangszeren? - fordult felém Amy.
- Gitározok és zongorázok.
- Jaaj, a mi kis Andy fiúnk is így kezdte. - ábrándozott.
- Anya! Fejezd be! - akadt ki Black.
- Én kimegyek a mosdóba! - állt fel anyu feszülten.
Nem tudtam kiigazodni rajta. Még sosem volt ilyen...Főleg nem társaságban. Mintha kicserélték volna.
Telefoncsörgés törte meg a csendet. Andy felállt elnézést kérve, és arrébb sétált. Utána igyekeztem, mert nem éppen a boldogság tükröződött az arcáról.
- Akkora egy ökör vagy! Nem akarom lemondani az egész turnét. Pengeélen táncolunk te gyökér! Így is csúsztattunk. Maximum még egy hét, többet biztos hogy nem szabad...Ilyenkor annyira eltudnám ásni magamat. - emelte fel a hangját.
Megérintettem vállát, mire összerezzent, és kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Le kell tennem Jinxx! Majd hívlak! - nyomta ki a telefont. - Mit keresel itt? - fordult felém ismét.
- Vicces. Mindig ezt kérdezzük egymástól. Láttam hogy nem vagy valami jó kedvedben. Mi történt?
- Csak gyerekesek voltak a srácok. CC lába megsérült, így eltoltuk a turnét még másfél héttel. Nem mintha nem szeretnék egy helyben tanyázni valahol, de ez fontos. A rajongóink, nem pedig rongybabák akiket ide-oda dobálhatunk kedvünkre. Ez egy kötelesség.
- Végre valaki aki kiáll a bandája és a rajongói mellett. Büszkék lehetnek rád Andy! - mosolyogtam.
Halvány pír jelent meg arcán, ami nem volt rá jellemző.
- Vissza kéne mennünk. Anyukád is ott van.
- Nem rossz ötlet.
- Köszönjük a mai napot! Most viszont mennünk kell Chris-szel, mert van pár elintézni valónk! - vigyorgott Amy az étterem előtt. Aranyosan elbúcsúztunk, és négyen maradtunk: anya, én, Ezio és Andy.
***
Este semmit nem tudtam aludni. Felöltöztem, és sétáltam egyet a környéken.
Mikor visszaértem a hotel előcsarnokába egy alakot pillantottam meg a bár sarkában. Lassan odatipegtem. Ekkor felismertem, hogy az nem más mint Black.
- Hogy hogy itt egyedül? - ültem le mellé.
- Csak nem hagytak aludni a gondolataim. Te is így vagy?
- Mondhatjuk. Nincs nyugtom anya miatt.
- Ezt mégis mire érted?
- Furcsa a viselkedése...Meg minden. Ő nem ilyen szokott lenni.
- Az én szüleim sem hétköznapiak...Tettetik a többiek előtt, hogy minden oké, de ha otthon vannak vagy vagyunk akkor elszabadul a pokol. Anyu egy igazi sárkány, apa pedig csak a munkájával foglalkozik. Folyton csak a kiabálás...a sok konfliktus.
- Apa...Hmm..Milyen üres szó számomra. Nekem nem volt apám, aki megtanított volna az őrültségre, a gördeszkázásra, a zenére. Mindent én csinálok magamnak. Számomra ha nem lenne Ezio az egyenlő lenne a teljes depivel. Anya az anyám, Ez pedig olyan mintha az elveszett bátyám lenne. Persze ez őrültség. - gördült végig egy könnycsepp az arcomon.
Andy szorosan magához ölelt, és simogatta a hajam abban a hitben, hogy megnyugszom.
Mikor kiléptem a boltból Ezio átkarolta derekamat, és visszaindultunk a szállodába.
- Feszültnek látszol. Történt valami odabent? - kérdezte.
- Nem semmi különös. Viszont nem találtam pengetőt... - biggyesztettem le a számat.
- Majd találsz kedvedre valót úgyis! - mosolygott. - Most inkább siessünk haza, mert van egy kis meglepetésem neked.
Izgatottan vártam, hogy végre a szállodába érjünk.
- Nem mondod el mi az amíg nem érünk fel a szobába igaz? - fordultam felé, majd mikor kinyílt a lift ajtó hirtelen megtorpantam.
- ...És már azt hittem megpofoz, mikor majdnem fellöktem. - hallottam egy ismerős, rekedtes hangot.
- Gyere Ezio! Inkább menjünk a lépcsőn! - ragadtam meg karját, és kezdtem felhúzni a fokokon.
- Lola?! - kiáltott utánam a nem kívánatos személy, azaz Andy.
Mosolyt erőltettem magamra, és megfordultam.
- Tessék?
- Te mit keresel itt? - kérdezte.
Megforgattam a szemeimet, majd lenyugtattam magam.
- Vakációzom még mindig...De ezt én is kérdezhetném. Miért kell mindig egymásba botlanunk? - néztem rá értetlenül.
- Ez a Sors keze lehet. Amúgy hamarosan turnézni indulunk, de csak egy hét múlva, addig itt leszünk.
- Tehát még sokáig el kell viselnünk az egoista pofátokat... - szólt közbe Ezio.
Andy megvonta a vállát, és "kitudja" fejjel a főbejárat felé ment.
Barátom felfelé indult a lépcsőkön maga után húzva engem.
Mikor beléptünk a szobánkba leborultam az ágyra.
- Eddig bírtam a BVBt. Most már inkább kerülném őket. - bámultam a plafont. Mintha csak neki beszélnék.
- Ennyire elszomorít a tény, hogy nem olyanok, mint amilyenek a klippekben,vagy a riportokban? - feküdt mellém.
- Inkább feldühít. Szánalmas...
- Ez meglehet, hogy felvidít majd. - elkezdett a bőröndjében kutatni. Elővett egy fekete bársony dobozt, és kinyitotta. Nos, nem leánykérés, de a doboz tartalma igen meglepett.
- Tetszik? - kérdezte.
- Az nem kifejezés!
Kivette a nyakláncot, majd mögém állva felrakta a nyakamba.
- Minek köszönhetem?
- A puszta jelenségednek, és barátságodnak! - mosolygott.
A nap többi részében semmi különös nem történt. Vagyis...
Ezio elment a városba, de nekem nem volt nagyon kedvem, mert nem éreztem jól magam. Sikolyt hallottam a folyosóról, így kimentem megnézni mi vagy ki lehet az. Eddig minden oké, csak hogy elfelejtettem, hogy ha becsapja a huzat az ajtót magam után akkor nem tudok vissza menni. 5* Lola. A kártyácskám bent maradt én pedig kint, szóval maradt az ajtó előtt való ücsörgés. Lépteket hallottam. Kezdtem örülni a fejemnek, hogy Ezio az, de fel kellett adnom a reményt. Pechemre Mr. Egoista Vagyok Uraság trappolt végig előttem.
- Kizártad magad? - kérdezte, mikor ő a zárral bíbelődött a saját szobájának ajtajánál.
- Nem, csak nincs kártyám a Titkok Kamrájához.
- Hol van a pasid? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem a pasim. A városba ment.
- Bánom hogy mindig megesik rajtad a szívem. Gyere addig be hozzám.
- Inkább a halált választanám köszi. - mosolyogtam gúnyosan.
- Hát jó! Én felajánlottam.
- Ne, inkább megyek! - nyújtottam felé a kezem. Megfogta majd felhúzott. A hirtelen lendülettől majdnem hanyatt borultunk, de Andy megtartott. Arcunkat pár centi választotta el egymástól. Zavarba jöttem. Elpirultam, és kiléptem védelmező karjaiból.
Meglepő rend fogadott a szobában. Azt hittem egy sztár életében, akinek mellesleg rohanásból áll a napja rendetlenebb a "lakhelye".
- Kérsz valamit? - kérdezte.
- Nem, köszi. - mosolyogtam. - Őszintén, miért vagy ilyen kedves velem, ha én bunkó vagyok veled?
- Csak azzal vagyok ilyen, aki valami módon-szerintem-közel áll hozzám.
- Tudsz valamit arról a sikolyról?
-Ashleyék voltak. Megijedtél?
Alsó ajkamba haraptam.
- Kicsit. Kicsit nagyon. - vallottam be.
- Tetszik hogy felvállalod a gyengeséged. Mesé... - nem tudta befejezni mondatát, mert egy skype hívás félbe szakította. Apukája kereste.
- Bocsi, de muszáj vele beszélnem! - nyomott a zöld négyzetre.
- Szia fiam! - szólalt meg egy mély, dörmögő hang.
- Helló apa. Hogy vagy?
- Minden rendben itthon. Halad a turné?
- Még nem indultunk el.
Bármennyire sem akartam megszólalni egy tüszinek csak közbe kellett szólnia...
- Egészségedre Ash! - mondta Chris.
- Ő nem Ashley. Hanem Lola... - informálta apját Andy.
A fiú felém intett, én pedig szerényen letelepedtem mellé az ágyra.
- Üdv! Lola Biersack vagyok! - mutatkoztam be. A beszélgetőtársnak elsötétült a tekintete. Majd rémülten és szótlanul bámult rám.
- Hogy hívják az édesanyádat lányom?
- Apa ne zaklasd már ilyen kérdésekkel szegényt.
- Black. Tiszteletlen vagy. - nevettem. - Juliet Odell a lánykori neve.
- Köszönöm L..Lola! - elakadt a szava. Magam sem értem miért.
Lola Biersack a nevem. Anyuval élek Londonban. Egyke vagyok, illetve apám is lelépett a születésem előtt. Sosem láttam, nem is érdeklődött felőlem ahogy én se tettem. Ezio az egyetlen barátom, aki amúgy olasz.
Amerikába megyünk vakációzni ketten Ezióval. Már tegnap összeírtam és bepakoltam a dolgokat a bőröndömbe. Holnap reggel indulunk, és már nagyon izgatott vagyok, de mint mindig, most is nálunk volt a barátom.
- Az első dolog amit megszeretnék nézni az a Central Park. Bármennyire furcsa is... - nevettem jó magam is a béna ötletemen.
- Először inkább keressük meg a hotelt, és együnk egy igazi new yorki hamburgert. - ecsetelte a fiú. - Nézünk egy filmet? - kérdezte.
- Válassz valamit, én addig lefürdök. - szedtem elő a pizsimet és egy tiszta törcsit a szekrényemből.
Mikor végeztem, meglepett a látvány, hogy kedves barátom szétterülve a melltartómban fekszik amit őszintén nem tudtam mire vélni.
- Ez, mit csinálsz? - vontam fel szemöldökömet.
- Én? Semmit. Á, csak ülök itt szépen. - vesződött a kapoccsal. Leráncigáltam róla, majd eltettem a helyére a ruhadarabot.
Kopogást hallottam.
- Sziasztok! - jött be anya.
- Helló! - köszöntem.
- Kértek valamit esetleg?
- Mrs. B. a csodás pizzájával mindig lenyűgöz. - mondta Ezio kicsi akcentussal, amit amúgy mindig aranyosnak találtam benne.
- Már csinálom is!
Anya egy konyhatündér. Sokszor készített olasz kajákat..amelyekben volt, hogy Ezio segített.
- Mit nézünk? - fordultam a fiú felé.
- A varrónő, Titanic, Joker vagy Harry Potter.
- Varrónő. - mosolyogtam elégedetten. - Várjuk meg a pizzát légyszi légysziii! - könyörögtem neki.
- Oksa.
***
Reggel a lehető legkicsavarodottabb pózban ébredtem fel Ezio mellkasán. Még volt egy óránk az indulásig, így gyorsan lefürödtem és hajat mostam. Gyorsan rendbe szedtem magam, és emberi lényt formálva magamból felkeltettem az olaszt. - Hamarosan indulunk! - ugrottam rá, amitől összerezzent.
- Na most meg leszel! - kapott el, és csiklandozni kezdett.
Kapkodtam a levegőért nevetve, és kiabálva a játszadozó kisgyerekkel.
- H...Hagyd...Abba! Kérlek! - ekkor elengedett, majd ő is elkészült.
Fent vagyunk a repülőn, tehát innentől már csak az lehet vissza, hogy lezuhanunk Amerika előtt. De erre annyi az esély, mint Terminatornak a halálra tehát...
Landoltunk. Minden hiba nélkül. Hurrá! A szállást is elfoglaltuk. És a kajálást úgyszint letudtuk. Most egy hangszerüzletben vagyok. Gitározok, és őszintén, nagyon kéne új pengető, és pár húr. Szokásom, hogy állandóan viszek külföldi helyekről különböző pengetőket. :D
- Hé te seggfej nem tudsz vigyázni?! - teremtettem le, azt a fiút aki kishíján fellökött.
- Ó bocsáss meg! A nevem Andy...Andy Biersack. - mosolygott.
- Lola Biersack! Örvendek...
- Mi szél hozott erre felé? - kérdezte.
- Nyaralok a barátommal. - válaszoltam egyszerűen.
- Látom pengetőket válogatsz. Tessék ilyened nem biztos, hogy van. - nyomott a kezembe egy BVB logos pengetőt.
- De van. Figyelj, ha arra vársz, hogy sikongatva kiterüljek a padlón, mert te vagy a híres BVB énekese, akkor felőlem a sírodat is elkezdheted ásni. - mentem oda a kasszához. Kifizettem az új szerzeményemet, és kifelé sétáltam.
- Ó, ha elfogadsz egy tanácsot; Máskor próbálj meg lassan menni.
- Valaki nagyon átment vadmacskába. Remélem látlak még! - nézett utánam.
Sziasztok!
Szeretném a blogot újrakezdeni, de ezt már nem egy 5SOS fanfic keretében. A többi legyen meglepi! ^ω^
